Szózat.hu

Szózat

Tudj meg többet a szózatról, ha elemzésre van szükséged. Olvasd szövegét, találj összehasonlítást a himnusszal.

Szózat

Vörösmarty Mihály tollából

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar.
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Vörösmarty Mihály 1836-ban írta meg versét, amely az Auróra nevű almanachban jelent meg. A költeményre Egressy Béni írt zenét 1843-ban, amikor annak megzenésítésére Bartay András, nemzeti színházi igazgató pályadíjat tűzött ki. A mű ősbemutatójára 1843. május 10-én került sor a Nemzeti Színházban. A Szózatot második himnuszunknak is nevezik. Sokáig vita tárgya volt, hogy a Himnusz vagy a Szózat legyen a nemzeti himnuszunk. 1843-ban a Pesti Hirlap a költeményt „a nemzet béke s hadi dalának” nevezte.
Vörösmarty Szózata hasonló gondolatokat vet fel, mint Kölcsey Ferenc versei, sőt, mintha az ő gondolatmeneteit folytatná, de hangvétele merőben más: míg a Himnusz egy ima, a Szózat sokkal inkább szónoklatnak hat, az elbeszélő szónoki szerepben beszél és a hallgatót/olvasót szólítja meg; valamint a Himnuszban az ima szinte könyörgéssé válik az utolsó versszakban, a Szózat sokkal lelkesítőbb, sokkal határozottabb, hazaszeretetre és hűségre ösztönzőbb. De számol a Himnusz aggodalmaival, s lehetőségnek látja a nemzethalált is: „Vagy jőni fog, ha jőni kell, a nagyszerű halál”. Ugyanakkor lehetségesnek látja a jobb kor eljövetelét is „még jőni fog egy jobb kor". Figyelembe veszi a Huszt figyelmeztetését is: „messze jövendővel” veti össze a jelent. A költeményben a múlttal három, a jövővel hat versszak foglalkozik.
Angolra Watson Kirkconnell kanadai író, akadémikus fordította le.


A Szózat zenekari kottája


Vörösmarty Mihály élete

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

Édesapja idősebb Vörösmarty Mihály 1797-ben szegődött gróf Nádasdy Ferenc nyéki birtokára gazdatisztként, édesanyja Csáty Anna; mindketten római katolikus vallású nemesi családok leszármazottjai.

Az elemi iskolát Puszta-Nyéken (1807-11), a középiskolát a székesfehérvári ciszterci (1811-16), majd annak VI. osztályától a pesti piarista gimnáziumban (1816-17) végezte. Atyja keveset költött reá, mert csakhamar alkalmazást nyert két fiú mellett: kosztját, szállását tanítással kereste meg s igy atyjának kevesebbet kellett rá költenie. Pesten több könyv jutott kezébe, az újabb magyar költők művei, kivált a klasszikai iskola műfordításai, Baróti Aeneise, Rájnis Eklogái, Virág Benedek ódái és horatiusi levelei. Mindezek hatással voltak rá, s kevesebbet tanult ugyan, de többet verselt.

1817 nyarán, az egyetembe léptekor meghalt az atyja, ki az utóbbi években állásától megválva, önállóan gazdálkodott s a rossz évek miatt szerzeményének jórészét elvesztette. E halál az egész család pusztulását vonta maga után; az özvegy édesanya ugyan tovább gazdálkodott, de évről-évre szegényedett s a gyermekeknek korán meg kellett kezdeniök küzdelmüket az élettel. Alig öt év alatt mindenüket el kellett adniuk és így az özvegy nem neveltethette gyermekeit, sőt maga is nyomorral küzdött.

Szerencsére Vörösmarty, mint egyetemre menő ifjú 1817 novemberében a Perczel-családhoz jutott nevelőnek; Perczel Sándor három fia, Miklós, Móric és Béla voltak növendékei. Nyolc évig volt nevelő; 1820-tól a Bonyhád melletti Börzsönypusztán, majd 1823 őszétől újra Pesten lakott növendékeivel s mindemellett 1820-ban elvégezte a bölcseleti tanfolyamot. Reménytelenül beleszeretett Perczel Adélba (Etelkába). Később Perczelnek börzsönyi jószágára ment és itt készült a jogra, melyből félévenként vizsgálatot tett és kitűnő osztályzatot nyert.

A Börzsönyben töltött két év alatt Perczel Sándor gazdag könyvtárát használta és megismerkedett Egyed Antal és Teslér László írókkal és 1823-ban hozzáfogott a Zalán futásá-nak megírásához, egyszersmind Tolnamegye egyik alispánjánál patvaristáskodott. 1822-től 1823-ig joggyakornok volt Csehfalvi Ferenc alispán mellett Görbőn. 1823 őszén Pestre jött; itt ismét a Perczel fiúk nevelését vette át s egyúttal felesküdött királyi táblai jegyzőnek.

1824. december 20-án letette az ügyvédi vizsgát, de nem ügyvédkedett. Ezidőtájban ismerkedett meg Zádor (Stettner) Györggyel, ki aztán meghitt barátja lett; ez ismertette meg őt Fáy Andrással s elvitte hozzá (a Vadász Kürtben lakott) Deák Ferencet. 1825-ben már országos híre volt és bár szűkös körülmények közt élt, 1826 augusztusában, bevégezvén tanítványainak nevelését, elhatározta, hogy az írói pályán marad.

A költő hírnevét a Zalán futása című, 1825-ben megjelent honfoglalási eposz alapozta meg. A nemzet ébresztője nevet köszönhette a művének.

1827-ben Zádorral kirándulást tett a dunántúli megyékben. 1827 márciusától 1831 végeig szerkesztette a legjelentékenyebb tudományos folyóiratát, Tudományos Gyűjteményt (és 1828 márciusától ennek szépirodalmi havi melléklapját, a «Koszorú»-t 800 váltóforint tiszteletdíjjal). A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én alakuló gyűlésén második rendes taggá választotta és néhány nappal utóbb az elhunyt Kisfaludy Károly helyébe elsőnek 500 pengőforint fizetéssel. Előkelő része volt az akadémia első munkásságában s leginkább az ő fellépésének volt eredménye, hogy az akadémia mindjárt kezdetben a Révai nyelvtani rendszerét fogadta el.

1832-ben munkái első gyűjteményét adta el Károlyinak 1100 forinton; 1834-ben a Marczibányi-intézettől átvette a 400 forintnyi pályadíjat, mely Zalánjának 1828-ban odaítéltetett. Mindez oly állapotba helyezte, hogy segíthetett magán és szűkölködő anyján is; mert ez ideig Vörösmarty oly helyzetben élt, hogy Mázsa-utcában egy kis szobában húzta meg magát, melyet még fűttetni sem volt képes, úgy, hogy az Egert Zádor György barátjánál végezte be. Voltak oly napjai is, hogy jurátusi díszruháját zálogba kellett adnia, mert büszkébb volt, hogysem panaszkodjék. 1828-tól 1830-ig a Lipót-utcában a Turóczy-féle ház egy szűk szobájában lakott; onnét a Kalap-utcába költözködött Fáy András mellé. Fáy gyakran meghívta vacsorára, hol egész akadémiai klub alakult. Nőkkel Bártfay estélyein találkozott, hol ő, Bajza és Kisfaludy jobb műveiket felolvasták a társaságnak; itt ismerkedett meg báró Wesselényi Miklóssal. Nagy csapás érte 1834. szeptember 15-én; e napon halt meg édesanyja s ő nem is búcsúzhatott el tőle, mert Ferenczy szobrászszal az Alföldön utazott. Egy szép epigrammban siratta meg. Kilenc társával megalapította a Kisfaludy-Társaságot, melynek 1837. február 6-án volt alakuló gyűlése. 1837-től 1843-ig Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel szerkesztette az Athenaeumot.

Mint színikritikus 1837-ben lépett föl. Kritikái közelebb hozták a színészekhez és drámaírókhoz, akik játék után örömest siettek a «Csigá»-ba, ahol az írók vacsorázni szoktak. A «Csiga» vendégei később annyira megszaporodtak, hogy az első emeletet kellett kibérelni s ebből keletkezett később a Nemzeti Kör, majd az Ellenzéki Kör. Vörösmarty volt központja e körnek, egyszersmind első elnöke. Nőtlen ember volt, itt töltötte esténként üres óráit. Megjelent néha Széchenyi István és Batthyány Kázmér estélyein is, de elég ritkán.

1842-től a Nemzeti Kör elnöke, 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke volt.

1842-ben, saját költségén adta ki «Újabb munkáit», de nem kelt el belőle 20 példány; ezt is szegény tanulók vették meg s így a nyomtatónak tartozott a nyomtatási költséggel; ez lefoglaltatta bútorait; és midőn már az árverés is ki volt tűzve, szomorúan ballagva az utcán, találkozott Kossuth Lajossal, kinek elmondá baját. «No, várj, segítünk a bajon!» mondá és írt vezércikket: «Szégyen, gyalázat...» kezdettel, felhívta ez ügyre a közönség figyelmét és másnap a műből az összes példány elkelt.

1843. május 9-én a Komárom megyei Csépről nőül vette a nála 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurát (1826-1882); négy gyermekük született: Béla, Ilona, Erzsébet és Mihály, aki kisgyermekként meghalt.

1843-ban Deák Ferenccel meglátogatta Wesselényit Erdélyben. Politikával nem foglalkozott, de a Széchenyi által felköltött reform-mozgalom lelkesedéssel töltötte el őt és lírája hol előhírnöke, hol kísérője volt a nemzeti küzdelemnek. Gyermekei szaporodásával háztartása nehezülvén, aggodalmak szállották meg, mert csak akadémiai fizetése és költeményeiért kapott pár száz forint képezte jövedelmét. Ezután már nagyobb munkát, a «Czillei és Hunyadiak» c. drámáján kívül nem is írt. Kilián könyvárus 2600 forintért vette meg összes műveit; ez segített rajta, de pár év alatt ez is elfogyott.

Batthyány Kázmér gróf Mány tagosításakor két maradvány-telket ajándékozott neki, melyet később tőle egész haláláig fizetendő 500 forintért visszaváltott. 1845. július 14-én Zala vármegye táblabirájának választotta. Az 1848-iki változást nagy lelkesedéssel fogadta. Örömnapjait azonban családi csapás zavarta meg, legkisebb fia áprilisban meghalt. Politikai cikkeket írt; szót emelt a zsidók mellett. Azonban a politikai nagy mozgalom aggodalomba ejtette, mit Deák hallgatagsága még növelt. 1848-ban Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter felajánlotta neki a pesti egyetem irodalmi tanszékét, de azt nem fogadta el.

1848. június 9-én Bács-Bodrogmegye almási kerülete egyhangúlag képviselőjévé választotta; a képviselőház leghallgatabb tagja volt. Nem volt szónok. Debrecenbe kísérte a kormányt. 1849. június 15-én, a Habsburg-ház trónfosztása után a kegyelmi törvényszék közbírájává neveztetett ki 4000 forint fizetéssel. Július 10-én – Kossuth ajánlására – Vörösmartyt a bácsalmási választókerület országgyűlési képviselővé választotta. Követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre és Aradra.

A világosi fegyverletétel után hosszabb ideig bujdosnia kellett. Közben egyik lánya meghalt, egészségi állapota megromlott. A hányódás és a reménytelen élet beteggé tette; ekkor (1850) Pestre ment és följelentette magát a katonai törvényszéken; kikérdezték és elítéltetéseig szabadlábon hagyták. Májusban házat és földet vásárolt a Fejér megyei Baracskán. 1850 nyarán Haynautól kegyelmet kapott és családjával Csepre, neje szülőhelyére költözött; de itt nem tudott megszokni.

Boross Mihály Baracskán idősb Pázmándy Dénessel jó viszonyban lévén, kieszközölte, hogy a főúr a Baracskával határos szentiványi pusztáján a csinos tiszti lakot két holdnyi kerttel Vörösmarty élete tartamára 1 forint bérért átadta. Baracskán köztisztelet tárgya volt és családja legkisebb nélkülözést se szenvedett, mert a baracskai urak elhalmozták jótéteményeikkel. Kertészettel foglalkozott. 1853 tavaszán szülőföldjére, Kápolnásnyékre költözött. Mind a két helyt jól érezte magát, csak a Bach-kormány rendszabályai nehezültek kedélyére. Vértolulások támadták meg, gyakran nehéz lélegzésben szenvedett.

Betegsége 1853 őszén komolyabb fordulatot vett. 1854-ben valóságos nyomor volt élete, 1855-ben a balatoni fürdőt használta, de siker nélkül. Ekkor közölte a Pesti Napló (1855. II. 6. sz.) «A vén czigány» c. utolsó költeményét. November 17-én a költő egész családjával Pestre költözött a Váci utcai Kappel-házba, hogy állandó orvosi felügyelet alatt lehessen. Azon az emeleten vett ki lakást, melyen azelőtt 25 évvel barátja, Kisfaludy Károly lakott és meghalt. A lépcsőn fölmenet összerogyott és lefektették, nem is kelt fel többé; utoljára november 19-én délután 1 órakor Deák Ferenc és Kemény Zsigmond látogatták meg, s alig hogy ezek távoztak, Vörösmarty délután negyed kettőkor, életének 55., házasságának 13. évében agyszélhüdésben meghalt.

Temetése valódi nemzeti gyászünnep volt: november 21-én ment végbe Kisfaludy Károly halála napján és óráján, d. u. 2 órakor. Pest emberemlékezet óta nem látott oly népes temetést. A költőkirály ott nyugszik a kerepesi úti temetőben, neje állíttatott neki síremléket; Fejérmegye és Székesfehérvár városa díszes szoborral tette emlékét maradandóvá. Vörösmartynak özvegye és három gyermeke Béla, Ilonka és Erzsébet maradt, kiknek nem hagyott egyebet költői dicsőségénél; de a nemzet megmutatta, hogy nagyjait tudja becsülni, Deák Ferenc felhívására néhány hó alatt 103 000 forint gyűlt össze. A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 20-i közülésén báró Eötvös József tartott fölötte emlékbeszédet; a Kisfaludy Társaságban pedig 1864. február 6-án báró Kemény Zsigmond.

A sírját a Rákosi-korszakban fel akarták számolni, ám ez szerencsére nem valósult meg.


Vörösmarty Mihály munkássága

Töprengő, kételkedő alkat, de „a benne égő tett- és haladásvágy akkor is áttöri végül e tragikus történelemszemlélet burkát, amikor minden érték megkérdőjelezésével, vagy éppen pusztulásával kell szembenéznie” (Fenyő István)

Vörösmarty a magyar irodalom egyik nagy mítoszteremtője. Felhasznál régieket is (például a Zalán futásában), de ő maga is alkot ilyeneket (legfőképp a Csongor és Tündében): első költőnk, aki műveiben önálló szimbólumrendszert teremtett.

Lírai költemények

Elbeszélő költemények

Drámák

  • Csongor és Tünde (1830), színjáték 5 felvonásban)
  • Czillei és a Hunyadiak
  • Kincskeresők
  • Vérnász
  • Marót bán
  • Az áldozat
  • Árpád ébredése

A Himnusz és a Szózat összehasonlító elemzése

Kölcsey Ferenc Himnuszát és Vörösmarty Mihály Szózatát minden magyar ismeri. Minden nemzeti ünnepünkön felcsendülnek, így már mindenkinek feltűnhetett a köztük lévő hasonlóság. Kölcsey Ferenc (1790-1838) alapjában véve zárkózott, befelé forduló ember volt, ami annak tudható be, hogy gyerekkorában elvesztette egyik szemét. Ha más emberek társaságában nem is, de az irodalomban otthon érezte magát. Híresebb művei a Parainesis Kölcsey Kálmánhoz, a Huszt, a Zrínyi dala, de a legnagyobb dicsőséget a Himnusz hozta neki, amelyet 1923-ban írt. Művei többnyire közéleti témájúak, a haza sorsával foglalkoznak, és a tett-filozófia megjelenése jellemző rájuk. Ez a filozófia életére is jellemző volt, mert nem csak az ország kedvezőtlen helyzetén kesergett, hanem tett is érte, országgyűlési képviselőként próbált hazája hasznára lenni. Vörösmarty Mihály (1800-1855) elszegényedett katolikus nemesi családból származott. Apja korai elvesztése miatt tanítónak állt, állása mellett pedig tanult. Írói pályafutásának első szakaszában főleg elbeszélő költeményeket írt, amelyek témája a szerelem és a boldogság keresése volt. Később azonban a már érett költő a közéleti témák felé fordult és foglalkoztatta a haza sorsa. Ebben a későbbi időszakban készült el a Szózat (1836) is, ami az 1832-36-os országgyűlés feloszlatása alkalmából született. A Szózattól fogva Vörösmarty a reformkori harcok nagy költője lett. A Himnusz címe egyszerű és találó, és már magát a műfajt is megadja. Semmi szójáték, semmi felesleges szófecsérlés. Előre vetíti a témát és a hangnemet. Az ember már a cím elolvasásával tudja, hogy egy komoly műről van szó, és ha valaki egy kicsit is tájékozott az irodalom terén, az azt is tudja, hogy a vers egy Istenhez való fohász lesz. De ne felejtsük el, hogy Kölcsey saját kezű kéziratán a cím így fordul elő: Hymnus a Magyar nép zivataros századaiból. De ez nem minden kiadásban van feltüntetve. Az ,,alcímet’’ valószínűleg azért rakta bele a költő, mert ezzel egyértelművé teszi, hogy a régi időkről beszél, nehogy az akkoriban még kikerülhetetlen cenzor betiltsa, mondván: ,,érthető a jelenlegi állapotokra is”. Vörösmarty alkotásának címe megadja a beszédhelyzetet, egy szónok (a költő) beszédet, szónoklatot intéz a magyar néphez. A cím típusában a Himnuszéhoz hasonlít. A cím rövidsége itt is találó és előrevetíti a hangnemet. Mindkét mű óda. Az óda görög eredetű lírai műfaj, az újkori költészetben fenséges dologról emelkedett hangú, ünnepi érzéseket kifejező alkotás. Az emelkedett hangnem esetünkben is a lassító spondeuszoknak köszönhető, valamint a szóhasználatnak. Nincsenek benne népies, pórias, pongyola kifejezések, amik egy komikus alkotásban jól hatnának. A használt szavak mind igényességet, komolyságot, magasztosságot sugallnak. A kalsszicista stílusirányzat nagyon rányomta bélyegét a magyar költészetre. Még a romantikában is megfigyelhetők egyes klasszicista vonások. Ilyen például a szabályos, harmonikus felépítés. Ennek (és Kölcsey kitűnő szónoktehetségének) köszönhető, hogy a Himnusz a retorika szabályai szerint van felépítve, csak úgy, mint a Szózat. Mindkét mű keretes szerkezetű. A Himnusznál az első és az utolsó versszak, a Szózatnál az első kettő és az utolsó kettő alkotja a keretet. A keret első fele nevezhető bevezetésnek is, mert ebben található a tételmondat, és a kérés (ódához illően).

,,Isten, áldd meg a magyart’’
,,Hazádnak rendületlenül Légy híve, oh magyar’’

A keret második része a befejezés, amiben kicsit átalakítva ismét szerepel az elsőben megfogalmazott kérés.

,,Szánd meg isten a magyart’’
,,Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar’’

A Szózat első két sora a tételmondat, ami nem csak Vörösmarty idejében volt helytálló. Ez a parancs örökérvényű. Felszólítja a magyarokat, hogy igenis legyenek büszkék rá, hogy magyarok, és tegyenek a hazájukért. A mai időkben is e parancs szerint kéne minden magyarnak élnie, és éreznie. A következő két versszakban van a felszólítás indoklása, dicső történelmi események említésével, például Árpád honfoglalása és Hunyadi hőstette. A sorok elején anafora van (ez-ez, itt-itt), melynek szerepe a nyomatékosítás, a kiemelés, hogy igen, ez az a föld, ez a hazád. A hatodik versszakban a múlt összefonódik a jelennel. Mutatva, hogy még él a nemzet, az a nemzet, ami azokat a hőstetteket vitte véghez annak idején.

,,És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.’’

A hetedik versszakban már kiderül, hogy hiába voltak hőstettek, az ország szenved. Ebben a versszakban adja meg Vörösmarty a két lehetséges utat az nemzetnek. Élet vagy halál. Ezt a megszemélyesítés (szenvedés kér) is érzékelteti. A mondat végén a felkiáltójel a türelmetlenséget fejezi ki. Jöjjön bármi, csak a szenvedés tűnjön el.

,,Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!’’

A következő két versszak szintén indoklás arra a kérésre, hogy dőljön el az ország sorsa. Első soraikban megismétlődik az indulatos kijelentés: ,,Az nem lehet’’. Ez a két versszak az olvasót bíztatja tettre, azzal, hogy ha nem tesz semmit, (mint Vörösmarty idejében), akkor az őseink szenvedése hiába volt. Nem érték el, hogy fiaik boldogok legyenek. A tizedik és az utána következő versszak ismét az ország előtt álló két lehetőséget vázolja fel, amit a tizenegyedik versszak elején álló ,,vagy’’ kötőszó választ el egymástól. A két út bemutatása a jobbik választására ösztönzi az olvasót hangzásával is (,,buzgó imádság’’) a halállal szemben (,,vérben áll’’) Az utolsó két versszak a keret második része. Ez a vers ,,befejezése’’, amiben kissé átfogalmazva megismétli a tételmondatot. A Himnusz első versszakában Kölcsey Istent szólítja meg, áldást kérve a nép számára. Jókedvet, bőséget, védelmet kér, cserébe a sok szenvedésért, amiből annyi volt, hogy azzal már a jövendőt is megbűnhődtük. A második versszaktól a hatodik feléig a magyar történelem eseményeit sorolja fel, kezdve Isten első jótettével, a magyarok honra találásával.

,,Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére’’

A harmadik versszakban folytatja a felsorolást a törökök elleni győzelmekkel, Mátyás tetteivel.

,,Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.’’

A fenti idézetben egy alliteráció is található (,,Bécsnek büszke…’’). A negyedikig a jó dolgokat mondja, csak innentől kezdve jönnek a rosszak. Kölcsey meg is indokolja, hogy miért kellett bűnhődnünk:

,,Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben’’

Első rosszként a tatárjárást említi, majd a törökvészt. Az ötödik versszak anaforája (,,Hányszor”) jobban kiemeli a szenvedéseket, hogy meggyőzze Istent, hogy már tényleg megbűnhődtünk mindent. A hatodik versszak felétől a múltat összekapcsolja a jelennel, és a pusztulást mutatja be. A vár leomlott, a régi öröm siralomra vált. Annyira érzékletesen mutatja be a jelen állapotait, hogy szinte halljuk a halálhörgést. Az utolsó versszakban pedig megismétlődik a kérés, de most már könyörgéssé változik. A két mű versformája hasonló. Mindkettőben nyolc és hat szótagos sorok váltják egymást. A Himnusz trochaikus lejtésű, az időmértékes sorokba belehallatszik a 4/3, illetve a 3/3 osztású ütemhangsúlyos versdallam is. A strófaszerkezet keresztrímes. A Szózat skót ballada formában íródott, félrímes, sorai jambikus lejtésűek, azaz emelkedőek, ellentétben a Himnusszal. Ezért a Szózat szövege kicsit könnyedebb, élénkebb, bíztató. A Himnuszé pedig elhaló, szenvedő. Mindkét alkotás romantikus stílusban íródott. Ezt legjobban a téma igazolja. Mindkettő a haza sorsával foglalkozik, és felemlegeti a múltat. Nem csak megemlíti, hanem bővebben foglalkozik vele. Ez egyértelműen romantikus vonás, mert a romantika költői újra felfedezték saját nemzeti múltjukat, és szinte ismét megtalálták nemzeti azonosságtudatukat. Mindkét mű olyannyira jól sikerült, hogy megzenésítésükre pályázatot hirdettek. A Szózatot 1843-ban Egressy Béni, a Himnuszt 1844-ben Erkel Ferenc zenésítette meg, amit azonban Kölcsey már nem érhetett meg. Ezekből is látható, hogy a Himnusz és a Szózat mennyire hasonló, de mégis különböző zseniális költemény. Ezt mi sem igazolja jobban, hogy minden magyart megérinti, és büszkeséggel tölti el, ha hallja.

Forrás: Wikipédia